A pandémia alatt akadt a kezembe a könyvespolcon egy régi könyv, a Molnár Gál Péter által szerkesztett Helyünk a deszkákon című, mely Gellért Endre összegyűjtött írásait tartalmazza. Nem kezdtem el egyből olvasni, de éreztem, nem véletlenül került most elő. Aztán meghalt a Mari.
Ma negyven éve mutatták be az Elveszett frigyláda fosztogatói című kalandfilmet, Spielberg és Lucas első közös szerelemgyerekét. Az évforduló kapcsán összeszedtem néhány érdekesebb háttér információt a filmről.
A HVG-ben megjelent nemrég egy harminc magyar filmet tartalmazó lista, amit nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel kezdtem tanulmányozni, ugyanis a címben szerepeltetett jelző azt ígérte, hogy ezek minden idők legfontosabb magyar filmjei egy csokorba szedve, de hamar csalódnom kellett, mert a cikket megnyitva a bevezetőben már az szerepelt, hogy a valaha volt legjobb nagyjátékfilmeket kívánták sorrendbe állítani.
Nem véletlen a cím választás, mert valójában nem a Star Wars, hanem A kétéltű ember az a sci-fi, ami magát gyerekfilmnek hazudva megváltoztatta az életünket. Egy materialista, mítoszok nélküli világban emberek tízmillióit szórakoztatta és adott valódi transzcendens élményt.
A tunéziai sivatagban negyvenöt évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött a Csillagok háborúja forgatása, ebből az alkalomból szedtem össze néhány érdekes tényt, amiről nem biztos, hogy hallottatok George Lucas kapcsán.
A kilencvenes évek közepén sem volt már vicces arról beszélgetni, mennyire frusztráló, hogy március 15-én a televízióban csak az 1953-ban osztályharcos szellemben készült Föltámadott a tenger című Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály rendezte játékfilmet lehet levetíteni, de a dolog mostanra igazán fájdalmassá vált, hiszen eltelt huszonöt év, és a helyzet mit sem változott.
Ahogy előző bejegyzésemben írtam, Major Tamás a hetvenes évek végétől hirdette megfejtését Sztanyilavszkij-ról és Brecht-ről, miszerint Sztanyiszlavszkij a világnézeti realizmus atyja, Brecht pedig ezt fejelte meg azzal, hogy behozta a színházba a dialektikát. Ebből a nézőpontból elég nehéz a görög tragédia gyökeréig ásni, bár tény, hogy született egy-két egész hatásos osztályharcos Antigoné, de azok az előadások valójában csak a felszínt kapirgálták.
Mielőtt végleg lekattannék Major Tamásról, meg Sztanyiszlavszkij-ról, kell egy kicsit foglalkoznunk a görögökkel, illetve a Majorék által eléggé alulreprezentált attikai tragédiával. Már a nyolcvanas években sejtettem, hogy a görög tragédia mögött nagy titkok lappanganak, és ez nem (csak) abból fakadt, hogy nem (igazán) értettem az Antigonét, vagy az Oidipusz királyt, de elég szemet szúró volt, hogy Molière-hez, vagy Shakespeare-hez képest mennyire nem hangsúlyos a képzésünkben Aiszkhülosz, Euripidész vagy Szophoklész.
Oké, Sztanyiszlavszkij nem megkerülhető a színészképzésben. Viszont ott van Mejerhold mellett még Brecht, Artaud, vagy az általam már említett Grotowski – de hogy a lista teljes legyen, megemlítendő Vahtangov, Efrosz és Mihail Csehov is. Őt például a Vidnyánszky esztétikai nézeteihez is közel álló Eugenio Barba a huszadik század egyik legnagyobb színészpedagógusának nevezi.
Rendben, bármennyire is szeretném, nem úszom meg, hogy írjak az SzFE-ről meg Vidnyánszky-ról, hát lássuk!
Több, mint elgondolkodtató, miért van az, hogy a konzervatív, teista oldalon egyedül Vidnyánszky Attilát találjuk, aki a határon túlról, Beregszászról érkezett, nemzetközi sikerekkel a háta mögött.