Ma van a Magyar Dráma Napja. 1883. szeptember 21-én volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója Paulay Ede rendezésében a Nemzeti Színházban, ennek tiszteletére 1984 óta ünnepeljük a mai napon a magyar drámát.
Madách művét drámai költeményként vagy lírai drámaként szokták meghatározni, miközben ő maga tragédiának nevezte azt. Sőt, az Ember tragédiájának. Azon gondolkodtam, mi van, ha ezt komolyan véve abból indulunk ki, hogy ez tényleg nem dráma, hanem tragédia. Nietzsche alapvetése szerint a dráma mindig az emberről szól, a tragédia pedig mindig istenről.
Az antik görög tragédia a Dionüszosz-kultuszból ered, vallási esemény, az istenség magasztalására szolgál, semmiképp sem az emberi sors pesszimisztikus bemutatására. Egyetlen kereszténynek sem jutna eszébe, hogy a misét szomorújátéknak nevezze, holott az is Jézus halálának kultikus ábrázolása, és épp így nem gondoljuk, hogy pesszimista vallás lenne a kereszténység, holott központi témája Jézus passiója és halála. A szenvedés és halál mögött ugyanis ott áll a halhatatlanság és az élet örökkévalóságának tudása.
Azt tudjuk, hogy Madách úgy érezte, a haladásért folytatott küzdelem értelmetlen. De mi történik, ha még egyet tovább lépve elfogadjuk a metafizikai alapvetést, hogy nincs fejlődés, akkor lehetséges, hogy Az ember tragédiája azt mutatja meg nekünk, hogy az emberi faj nem tanul, így mindig újra és újra ugyanaz történik velünk, csak a díszletek változnak.