Dora György

producer

1991-1993 között a Nemzeti Színház pályakezdő színésze, Iglódi István tanítványa.

1993-ban két fiatal rendezővel megalakítja első vállalkozását, mely könyvkiadással foglalkozik, majd egy cégegyesülést követően 1995-ben létrehozza az NBG televíziós-műsorgyártó kft-t, mely négy televíziós társaság részére három év alatt több mint 600 főzőműsort készít.

1997-1998-ban több reklámfilm gyártója (SzilasFood, Apenta, Kelemen tészta), majd 1998-ban produceri vezetése mellett elkészítik az Európa Expressz c. nagyjátékfilmet.

Ezt követően dolgozik a TV2-nek, az HBO-nak, majd az RTL-lel koprodukcióban leforgatja a 2006-ban a közönség által az év vígjátékának választott Szőke kólát.

2009 - Gyerekfilmet készít, ezt követően pedig elindítja a LogIn című nagyjátékfilm előkészítési munkálatait.

2014 - A Magyar Filmakadémia tagja.

2015 - Csatlakozott a Sinus Media-hoz, mely azóta a szervizpiac meghatározó szereplőjévé vált.

2017 - Megírta első önálló forgatókönyvét Szerelem első látásra címmel.

2018 - Megalapította a Madagaszkár Stúdiót Antananarivoban.

2020 - A Színház és Film Intézet tanára.

2021 - A Pécsi Tudományi Egyetem óraadó tanára.

2022 - A Responsum Kulturális Alapítvány főkurátora.