A HVG-ben megjelent nemrég egy harminc magyar filmet tartalmazó lista, amit nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel kezdtem tanulmányozni, ugyanis a címben szerepeltetett jelző azt ígérte, hogy ezek minden idők legfontosabb magyar filmjei egy csokorba szedve, de hamar csalódnom kellett, mert a cikket megnyitva a bevezetőben már az szerepelt, hogy a valaha volt legjobb nagyjátékfilmeket kívánták sorrendbe állítani. Hogy érzékeltessem csalódottságom okát a látszólag leheletnyinek tűnő, ám szerintem mégis jelentős különbség miatt, íme egy remek példa: Szabó István Mephistója és a Redl ezredes. Szerény véleményem szerint nem az Oscar-díjas film a jobb, ezáltal egy a legfontosabb filmeket tartalmazó listán a két mű közül én mindenképp a Redlt szerepeltetném.
Nagyon nem mindegy tehát, hogy a legfontosabb, vagy a legjobb, vagy esetleg a legsikeresebb magyar filmeket szeretnénk rangsorolni, mert az is csak nálunk fordulhat elő, hogy Mészáros Márta Örökbefogadás című, Berlinben történelmet író, fődíjas filmje egyik válogatásban se szerepel sose, vagy Szőts István filmművészeti mérföldköve, az Emberek a havason nem fér be egy ilyen típusú listára, de megemlíthetem Hajdú Szabolcs Karlovy Varyban győztes alkotását, az Ernelláék Farkaséknált is. És akkor még a legnézettebb filmekről nem is beszéltünk Makk Károly Liliomfijától, Bujtor István Pogány Madonnáján át, a Koltai-Kern alkotópáros jegyezte A miniszter félrelépig, vagy Herendi Gábor Valami Amerikájáig.
További problémám, hogy a lista összeállítói azt mondták, tv-film vagy animációs film nem szerepelhet a válogatásban, mert egy ilyen rangsor Jankovics Marcell, vagy Dargay Attila, vagy Ternovszky Béla nélkül, a János vitéz, vagy a Vuk, vagy a Macskafogó valamelyike nélkül, szerintem szintén elképzelhetetlen, hogy Fehér Györgyöt vagy Magyar Dezsőt már meg se említsem. No mindegy.
Elhatároztam tehát, hogy egy játék keretében összeállítom a 30 LEGFONTOSABB magyar film listáját a segítségetekkel. A szabályok egyszerűek: mindenki, aki részt vesz 1930-tól 2020-ig évtizedenként 3 filmet jelölhet mindenféle megkötés nélkül és a végén még plusz 3 mozgókép alkotást szabadon. Az összesítésnél a filmek sorrendje nem fog számítani, csak a szavazatok száma.
A szavazás részleteivel jövök egy hét múlva…