A kilencvenes évek közepén sem volt már vicces arról beszélgetni, mennyire frusztráló, hogy március 15-én a televízióban csak az 1953-ban osztályharcos szellemben készült Föltámadott a tenger című Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály rendezte játékfilmet lehet levetíteni, de a dolog mostanra igazán fájdalmassá vált, hiszen eltelt huszonöt év, és a helyzet mit sem változott.
Felkavaró szembesülni vele, hogy ennek a gyökere a Kádár-kori kultúrpolitika hatékonyságában keresendő, az aczéli kulturális offenzívának a mai napig sokkal mélyebbre ható következményei vannak, mint ahogy azt gondolnánk.
Ez okozza többek között azt, hogy a színművészek között még csak-csak előfordul hívő ember, de 30 évvel a materialista világnézetű önkény megdöntése után egy, azaz egy darab olyan rendezőt tudunk felmutatni Enyedi Ildikó személyében, aki ellenpólusát adhatná a materialista világszemléletű, kétségkívül gyakran jelentős művészi színvonalat képviselő oldalnak.
Ki-ki megvizsgálhatja a magyar film és színházi életet ebből a szemszögből. Megnézheti, milyen témákat dolgozott fel a pártállam összeomlása óta, milyen témájú és tartalmú filmekkel képviseljük magunkat a nemzetközi fesztiválokon. Milyen példaképeket mutatnak, milyen mintával szolgálnak a filmek és a színházi előadások főhősei a fiatalok számára? Elég csak a két legutóbbi, Berlinben Ezüst Medvét nyert magyar filmalkotást megemlítenem.
De ünnep van, ezért nem mennék bele a negatív példák elemzésébe, hanem mellékelek egy mintául szolgáló pozitívat.